Hogyan építsd fel marketing (és horgász) stratégiádat?

augusztus 21, 2023

A válasz egyszerű – gyakorlatilag ugyanúgy.

Ebben a blogbejegyzésünkben rendhagyó módon egyszerre kívánunk kedveskedni a horgászat és a marketing iránt érdeklődő olvasóknak, de különösen a marketing és a horgászat iránt egyszerre fogékony szakértők számára lesz reményeink szerint szórakoztató.

Az első lépés a cél meghatározása.

Egyszerűnek tűnhet, de nem az. Mindkét esetben a precíz megfogalmazás és megalapozás hiánya a legnagyobb hiba, amit elkövethetsz. Több, mint negyven év tapasztalatával bátran mondom, hogy aki elmegy halat fogni, az az esetek jelentős részében nem fog semmi értékelhetőt, vagy ha mégis, az kizárólag a véletlen műve. Marketingnél is hasonló a helyzet: el kellene adni valakinek valamit. Sok sikert kívánok!

A második lépés alapos tervezés.

„A tigrist előbb gondolatban kell elejteni – a többi csak puszta formalitás.” mondta sok évvel ezelőtt Konfuciusz. Gondolatai ma is maradéktalanul igazak. A marketing sem és a horgászat sem akkor kezdődik, amikor elkezdjük a konkrét tevékenységet. Először „megálmodjuk”, összekészítjük a felszereléseket, kiválasztjuk a horgászbotokat, megkötjük a horgokat. Ez már azért is fontos, mert ameddig ezzel babrálunk, biztosan nem foglalkozunk sem a családdal, sem a munkával 🙂

Ugyanúgy a marketingnél is alaposan átgondoljuk a bevetni kívánt eszközöket.

A harmadik lépés: szegmentálás és targetálás.

Oktatói pályafutásom egyik érdekes pillanata volt, amikor két nap marketing után – jelzem nem én tanítottam!!!! – az egyik résztvevő azt mondta: „Átgondoltam én ezt az egészet és megfordítottam. Fogok egy nyílvesszőt, kilövöm, valakit biztosan eltalál. Ez lesz az én marketingem.”. Csak annyit kérdeztem tőle, hogy történelmi olvasmányai alapján hány háborút nyertek meg az emberiség történelmében ezzel a stratégiával? A szegmentálás nélküli targetálás nélküli „univerzális” marketing is hasonló kategória, mint az univerzális horgászfelszerelés: 25-30-as damil kettő (vagy akár 3 🙁 ) 4-es 6-os  horog egy boton. Bedobjuk, aztán jön az alapstratégia: „ha éhes, akkor megeszi”. Ráadásul jöhet a tenyérnyi keszegtől a 10 kilós pontyig minden, aminek uszonya van – mindenre jó a cucc is és a tudás is.

Nem jön. Azért nem jön, mert nem jól csinálod. Helyesen így csinálod: eldöntöd, hogy kire horgászol (vesd össze: ki a potenciális ügyfeled), milyen felszerelést, milyen csalit szeret (mi legyen számára a USP), és hova dobjunk be (milyen kommunikációs csatornán juttassuk el az üzenetünket). Így tudatosan próbálsz meg valami jól definiált dolgot elérni – és ez sikerülni fog.

A negyedik lépés: végül, de nem utolsó sorban: a tökéletes könyörtelen megvalósítás

Kimész horgászni és megcsinálod. Összeállítottál egy normális felszerelést, van elképzelésed arról, hogy mi fog történni. Bedobsz – oda ahová szeretnél, mert megtanultál dobni. Olyan etetőanyagot és csalit választottál, ami szeret a megcélzott halfaj. Jó helyen vagy jó időben, ezért hamarosan jön is a kapás. Megakasztod és türelmesen kifárasztod. Ennyi az egész, nem több és nem kevesebb. Ha meg tudod tölteni a negyedik részt marketing megfelelőkkel, akkor megérte elolvasnod a cikket :).

Ezért azonnal elnyered „méltó” jutalmadat is. Akik végigolvasták, ezt az igen komoly elmélkedést, nekik egy kis „ajándék”az olvasás végén. A videóra kattintva leginkább a megvalósítás során elkövethető hibákkal kapcsolatban szerezhetünk igen érdekes tapasztalatokat.

 

Ugye milyen sok a közös pont?

Dr. Imreh Szabolcs - Sorozatvállalkozó, vállalkozásfejlesztő, docens és Apa

© 2024 Innoversity, minden jog fenntartva.