Az Innoversity Kft-t 2017-ben fiatal egyetemi oktatók alapították, a cégben az egyetemi szakmai háttér és több mint 12 évnyi gyakorlatban szerzett szaktudás, illetve a marketingkommunikációhoz és az üzletviteli tanácsadáshoz szükséges kreativitás egyesül.

Alaptevékenységként egyedi megrendelők egyedi projektjeit valósítjuk meg, kezdve az egyes kreatívok kidolgozásától a komplex marketingstratégiák kiépítéséig és megvalósításáig. A cég alapfilozófiájával összhangban minden egyes ügyfelünk egyedi és innovatív szolgáltatásban részesül, az adott cég és piac sajátosságaihoz illeszkedően. Az alapítók egyetemi kutatói hátteréből adódóan az alkalmazott módszerek és technikák terén egyaránt a tudományos igényesség jellemzi munkánkat.

Why Innoversity?

A cég alapfilozófiájával összhangban minden egyes ügyfelünk egyedi és innovatív szolgáltatásban részesül, az egyes cég és piac sajátosságaihoz illeszkedően. Az alapítók egyetemi kutatói hátteréből adódóan az alkalmazott módszerek és technikák terén egyaránt a tudományos igényesség jellemzi munkánkat. A cég nevéből is látható, hogy az innováció és a tudományos háttér együttesen van jelen, emellett amit nyújtunk:

  • a manapság trendi kézműves termékekhez hasonlóan személyre szabott, egyedi megoldások az ügyfeleink elképzeléseihez igazodva,
  • fiatalos lendület és többéves felhalmozott szakmai tapasztalat az oktatás, projektmenedzsment, kutatás-fejlesztési projektek, marketing, lojalitás kialakítás területén,
  • elmélet és gyakorlat ötvözése által magas színvonalú szolgáltatások,
  • az évek során kialakult egyetemi és üzleti kapcsolati háló segítségével rendkívül rugalmas és hatékony megoldásokat kínálunk ügyfeleink részére,
  • vállalkozás indításával, működtetésével, növekedésével kapcsolatos kihívásokra adott megoldások,
  • marketing eszközök széles skálájának alkalmazása annak érdekében, hogy az adott vállalkozás láthatóvá váljon (pl.: tartalommarketing, közösségimédia marketing, keresőoptimalizálás),
  • üzleti terv és stratégiakészítés a sikeres, átgondolt hosszú távú működés érdekében,
  • Facebook megjelenés kialakítása és folyamatos fenntartása.

Csapatunk